Skip to content

KARRIERSTART

VALÓDI TARTALOMMAL

1.

A félévben...

Ebben a félévben két Karrier Workshopot is szerveztünk, ahol tapasztalt szakember készítette fel a munkavállalás előtt álló fiatalokat a rájuk váró kihívásokra. Keresztyén légkörben, protestáns munkaetika szemléletével, egymást támogatva kaphattak válaszokat  a fiatalok a karriert érintő kérdéseikre.

Állásinterjúk? Önéletrajz? Első munkahely? Májusban és júniusban valóban eljött az alkalom, hogy a résztvevők ne csak felkészültnek érezzék magukat, hanem valóban azok is legyenek.

A SzóTér helyszínén

Két inspiráló szombat délutánon, a SzóTér otthonos terében valósult meg az a három intenzív blokkos karrierworkshop, amelyre pályakezdők, gyakornokok és útkeresők egyaránt kíváncsian érkeztek. A programot Koszta Réka, egy tapasztalt HR-es és karrier coach vezette, aki nem elméletet, hanem őszinte, gyakorlati tanácsokat osztott meg, pontosan azokat, amelyekre valóban szükség van az első lépésekhez a munka világában.

2.

Bizonytalanság

Egyetemi lelkészként rengeteg beszélgetésben találkoztam azzal, hogy a fiataloknak milyen nagy bizonytalansággal, mennyi megválaszolatlan kérdéssel, szorongással jár együtt a munkavállalás kérdése. Fontosnak éreztem, hogy pályakezdőknek, frissdiplomásoknak karrierworkshopot szervezzek, mert sok fiatal teljesen egyedül néz szembe az első munkahelykeresés kihívásaival. 

Hogyan kezdjem?

Egyetem után hirtelen válik élessé a kérdés: hogyan kezdjek neki? Közben sokan azt érzik, hogy a szüleik egészen más világban nőttek fel, más elvárások között kezdtek dolgozni, így a jó szándékú tanácsok sem mindig segítenek. A munkáltatói oldalon pedig gyakran túlzó elvárásokkal találkoznak, mintha már most “készen kellene lenniük”.

Ezért kerestem fel Rékát, aki örömmel segített, hiszen ő maga is szeretett volna 10+ év HR tapasztalatával gyakorlati segítséget, belsős nézőpontokat, valódi támpontokat adni: szakmai önismeretről, készségekről, önéletrajzról, interjúrutinról, hogy a tudás és a felkészültség valódi önbizalmat adjon, és kapaszkodót nyújtson ebben az átmeneti, sokszor bizonytalan időszakban. 

A workshop témái:

Önéletrajz, ami működik

A résztvevők megismerhették, mit keres egy HR-es valójában egy pályakezdő CV-jében, és hogyan lehet egy egyszerű, de hatásos önéletrajzzal kitűnni a tömegből. Sokan már aznap át is írták a saját anyagaikat a frissen tanult szempontok alapján.

3.

Állásinterjú – nem csak kérdésekre válaszolunk

A második blokkban szituációs gyakorlatok, mini próbainterjúk és valós példák segítettek abban, hogy mindenki magabiztosabban és önazonosabban állhasson ki egy interjúhelyzetben. A leggyakoribb buktatókat és a legőszintébb válaszokat is végigbeszélték a résztvevők.

Első munkahely – hogyan legyünk jelen?

Az utolsó szakaszban a figyelem a belépés utáni időszakra irányult: hogyan lehet megtalálni a helyed egy új közegben, miként lehet nyíltan kommunikálni, határokat húzni, tanulni, és közben megőrizni az önazonosságot.

Van helyem

A nap kötetlen, barátságos légkörben telt, ahol a résztvevők nemcsak hasznos tudással, hanem konkrét kérdéseikre kapott válaszokkal és új lendülettel távoztak. Ami igazán megmaradt, az a tudat, hogy van helyem a munka világában, és ott boldogulni is tudok.

Ez a képzés nem csak elindított egy gondolkodást, hanem megtöltötte tartalommal a pályakezdő címkét. Ebbe ad betekintést két egyetemista beszámolója is.